Isten gondviselése irányítja életünket. Jó megtapasztalni, hogy Valaki még jelen van a mindennapokban és szemmel tartja annak alakulását. Jóllehet a szabadnak teremtett egyén maga dönt, - ez a sokat hangoztatott önállóság alapja - de figyelmünk képtelen mindenre kiterjedni. Ezért szükséges az Isten, akinek figyelmét nem kerülheti el semmi. Ebben a jelenlétben nem csupán a pillanatnyi helyzet megoldása a tét, hanem egy nagyobb érték: üdvösségünk munkálása.
A gondviselő Isten magatartásából tanulnia kell a kereszténynek. Csak így tudja önzésre hajló természetét szelidítve nemesíteni, Isten akaratának folyton alárendelni.
Az Elizeus prófétához érkező idegen hálája jeléül hozza a kenyereket. Megmenekült az éhhaláltól, s ezért Istennek köszönettel tartozik. Úgy gondolja, hogy a prófétához viszi, s épülhet annak magatartásán. Isten embere nem önző, hogy magára gondoljon, e eltegye az ajándékot magánhasználatra, hanem megparancsolja szolgájának, hogy osszák ki a népnek. Egyenek az emberek, sőt lakjanak jól, hogy felejtsék azt a nélkülözésüket, amelyre a szárazság kényszerítette. Nekünk is hetek óta kell nélkülöznünk az esőt, vajon fordult meg bennünk, hogy kitartóbban kellene imádkoznunk esőért, hogy Isten üdítse fel a levegőt, s öntse ki földjeinkre az esőt, mint az ég gazdag áldását. A Gondviselőnek szándéka van ezzel a szárazsággal is, még ha nekünk naponta feladatot jelent elviselni ezt. Így még sürgetőbb a kérdésre a válaszunk: tudunk-e rendületlenül bízni Benne, s képesek vagyunk-e ráhagyatkozni szeretetére?
Szent Pál arra buzdítja az efezusiakat, hogy éljenek hívatásukhoz megfelelően, vagyis bizalommal az Isten iránt. A hogyant körülírja a nemzetek apostola: alázatban – Isten nagysága előtti csodálattal. Szelídségben, ami az erőszakosságra hajló világban egyre ritkább lesz. Csak az Istenben bízó ember tud szelíd lenni. Mert ő tudja, hogy Istené minden, Tőle függ, mert Hozzá tartozik. A másikat elkapja a gépszíj, s fennhéjázásában megfeledkezik a lényegről: amit a világban lát, azt csak használatra kapta, s nem birtoklásra. Ezért van annyi rendezetlen életű kortárs, mert nem hiszi el, hogy Isten helyettese ő a világban. Neki tartozik számadással. Bár lelkiismerete figyelmeztet mindenkit a túlkapásokra, de mégis van, akit a birtoklás látszata ideig-óráig kábulatba tart. Milyen keserves lesz az ilyennek a józanodása, mert az élet lehetőséget kerít rá, előbb vagy utóbb mindenkinél. A türelem óv meg a borúlátástól és a kétségbeeséstől. Bár erre is egyre több példa kezd lenni, de a Krisztus-követő ennek csapdájától menekülnie kell. Ezért fontos, hogy Benne bízva éljünk, mert különben türelmünket veszíthetjük, s a folytatás a veszély felé irányul.
Az evangélium a csodás kenyérszaporítás története. Tulajdonképpen a hűségnek a jutalma: a tömeg kitartott Jézus mellett, hallgatták az Örök Élet igéit, s most a Mester vendégül látja őket. Előtte próbára tette Fülöpöt egy kérdéssel, amely az aggodalmaskodásra hajló embernek a nevelésére vonatkozik. Isten mindent előre tud, és tervszerűen cselekszik. Szent János megjegyzi, hogy „ő tudta, hogy mit fog tenni”(Jn. 6, 6). András helyzetismerőnek bizonyul, mert arról tájékoztatja a Mestert, hogy van egy fiúnál 5 árpakenyér és két darab hal, amit alapul használ csodájához. Nem csupán esznek és jóllaknak, hanem maradék is kerül bőven. Hiába, Isten gondviselésében pazarló. Csak tudunk-e bízni Benne? Isten csodáiból csak a bizalommal tudunk lelki gazdagságot nyerni. Érdemes azon is elgondolkodni, hogy ezzel a csodájával jelzi a nagyobb csodát: saját testét és vérét az Oltáriszentségben. Akár mennyit esszük sosem unjuk meg – hát nem érdemel mindez több figyelmet és nagyobb tiszteletet. Vagy elveszi az újdonság örömét a megszokás hatalma? Ennek nem szabadna megtörténnie. Kérnünk kell a Szentlelket, hogy óvjon meg a lélektelen áldozástól.
Isten kenyere az örök élet záloga. Örömünk táplálója, reményünk éltetője. Kérjük Szent Márta közbenjárására a kegyelmet, hogy tudjunk az Úrért dolgozni, de kapjuk meg az alkalmát annak is, hogy Isten elé telepedjünk és hallgassuk szavait, mert így tudjuk értékelni gondoskodó szeretetét. Ámen

Koncsag László, a Mária Rádió csíksomlyói Stúdiójának műsorigazgatója

A fenti mottóval indult útnak idén, az V ferences biciklitúra, a FerBit, 78 fős lelkes csapata, Marosvásárhelyről július 19- én reggel. A 350 km-es útszakaszon, 5 napon át, gurult a Mária Rádió is.
Naponta pár percre együtt lehettünk „szurkolótáborunkkal,” azaz hallgatóinkkal, akik lélekben velünk együtt „tekertek” a túrán. Figyelemmel kísérhették napi előrehaladásunkat, hallhattak bennünket, köszönthettük az otthoniakat, valamint mindazokat, akik az előző években velünk voltak, de idén nem tudtak eljönni. Öröm volt mindannyiunk számára, hogy a Mária Rádió elkísért bennünket örömteli, élménydús, néha nagyon fárasztó utunkon.
Napi 70- 90 km biciklizés közben, bizony nagyon sok nehezen legyőzhető emelkedővel találkoztunk, hegyet- völgyet átívelő erdei utakon haladva gyakran felsóhajtottunk Mennyei Atyánkhoz segítséget, erőt kérve, hogy feljussunk a csúcsra. Felemelő érzés volt mindenki számára az együtt, közösségben végzett ima ereje, amit akkor tapasztalhattak meg a fiatalok, amikor Csobányosból Csíksomlyóra tartva olyan emelkedőkön kellett kimászni, hogy a bicikliket is vállon szállítva lehetett csak kivinni. Akkor jött az ötlet, hogy imádkozzuk együtt a rózsafüzért. A hegyre tartva láncszerűen mindenki imádkozhatott egy Üdvözlégy Máriát, így végezve el mind a négy rózsafüzért, mígnem erőre kapva felértünk a csúcsra. Isten szeretetét, gondviselését, erejét megtapasztalva rengeteg lelki élménnyel gazdagodva tért vissza a csapat Csíksomlyóra.
Csodálatos volt megtapasztalni mindennap a jó Isten alkotta gyönyörű természet ajándékait, melyek körülvesznek. Lehetőség adódott arra, hogy minden szépségét a természetnek meg tudjuk csodálni. Egy szép virágot, egy forrást, fákat, dombokat, völgyeket. Jó érzés volt a friss levegőből szippantani, reggel a friss harmaton gurulni, élvezni a napsütést, felfrissülni egy-egy patak, forrás, kút vizétől.
A misszió évében a küldetés útján gurultunk végig, erre a vezérgondolatra épültek a napi elmélkedések, tevékenységek. A ferences testvérek tanítottak, bátorítottak arra, hogy legyünk irgalmasak, alázatosak, vigyük el Isten szeretetét embertársainknak a hétköznapokban is. Ne csak a biciklitúra alatt segítsünk egymásnak fáradtságot, önzőséget nem ismerve, hanem haza térve családunkba, barátaink, ismerőseink körében is gyakoroljuk. Az a küldetésünk, hogy Jézus irgalmas szeretetét terjesszük ebben a rohanó, önző világban, hogy minden nap „Jézussal tekerjünk.”
Nekem, mint munkatársnak is szól ez a felhívás, amit próbáltam megélni és teljesíteni a biciklitúra ideje alatt is. Számomra egy küldetés volt az is, hogy a rádió segítségével eljuttassam a FerBit hangulatát a hallgatók otthonaiba, melyhez nagy segítséget nyújtott Bonaventura testvér és Kasza Kata önkéntes munkatársunk közreműködése, amiért hálával tartozom. Isten áldja őket, munkájukat. Nagy kihívásnak mutatkozott a közvetítés, kis aggodalommal indultam el idén a túrára, viszont Isten segítségével gördülékenyebben működött, mint gondoltam. Köszönöm a nagyváradi munkatársak, önkéntesek segítségét is, akik minden nap gondoskodtak arról, hogy élőben jelentkezhessünk.
Isten áldása, kegyelme kísérje a Mária Rádió munkatársait, önkénteseit, hallgatóit, támogatóit, hogy a misszió évében Jézus Krisztus irgalmas szeretetét közvetíthessük embertársainknak!

E.E.

A jól végzett munkának örömmel tölt el. Hiába, nem fölöslegesen telt az idő, hanem van valami kézzel fogható eredménye. Így nem vádolja az embert a benső hang, hanem sokkal inkább elismeri, megdicséri és újabb küzdelemre serkenti. Ebbe könnyen beleillik a mai evangéliumban hallott magatartása az apostoloknak. Könnyű elképzelni, hogy akár egymás szavába vágva újságolják a Mesternek élményeiket, megosztva egymással tapasztalataikat. Ezek között nyilván van jó és rossz is, mindenik az újság benyomásával hat, ezért érdemes arra, hogy róla beszéljenek. Érthető, hogy elfáradtak. Jézus rögtön kínálja nekik a pihenést. Tudja, hogy mi van az emberben, önmaguk számára is kell építkezzenek belőle, ezért szükséges, hogy még gondolkodjanak az élményeiken. Helyzetük furcsasága, hogy nem tudnak magukba lenni, olyan nagy a tömegnek körülöttük a tolongása. Jézus személye a megnyugvás számukra, ahogy viszonyul az emberekhez, ez az ami segíti őket elfogadni a helyzetüket. Egész biztos, hogy amikor „megnyugtatta a tömeget” feléjük is fordult. Együttléte megnyugtatta kudarcaik feldolgozásában, s öröme elmélyítette apostolaiban a jó ügyért vállalt buzgóságukat.
Az ószövetségi olvasmány a mindenkori pásztorokat, elöljárókat, felelős beosztottakat, s köztük a lelki vezetőket figyelmezteti Jeremiás által. Munkájukhoz szükséges a lendület, amit a megszokottság illetve a bensőben lapuló kísértés a lustaságra igyekszik kiölni, kisebbíteni. Olyan kísértések ezek, hogy szinte nem is tudunk ellenük kellőképpen védekezni. Isten az, aki gondunkat viseli, mert ismer bennünket, jobban, mint mi önmagunkat vagy egymást. S mivel Előtte a felelősségünk marad, ezért kell pihenésünk közben elgondolkodnunk azon, hogy hogy végezzük a munkánkat. Milyen a helytállásunk? Ha őszinték vagyunk mindig kerül javítani való, csak éppen alázatunk legyen hozzá.
Szent Pál az efezusi levélben bizakodni tanít, mert arra oktat, hogy Jézusban Isten közelébe kerülhetünk. Ha valami fáj, akkor az Isten jelenlétének a hiánya. Ezt nem képes pótolni semmi. Siennai Szent Katalin hasonlatával Isten hidat vert közte és közénk, hogy bármikor eljuthassunk Hozzá éppen Szent Fia által. Van lehetőség a hiány feloldására, csak éppen bennem van-e igény erre? Vagy még mindig holmi érzéki vagy bűnös ragaszkodás melegíti a szívemet ideig – óráig ahelyett, hogy Isten jelenléte adna biztonságot a világ bizonytalanságai közepette. Miért fontos Isten jelenlétének tudata? Mert béke származik belőle, olyan amit a világ nem adhat. Bár sokszor ismételjük, de nem biztos, hogy komolyan vesszük. Nyaralásunkban, vagy pihenésünk közepette jó lenne ezt a magam esetére tovább gondolni. Szeretem-e a Krisztusi békét? Ha igen miért, mert az mindent pótol. Ha nem akkor miért szenvedek hiányában. Miért jó a vértanú szerepében tetszelegnem? A műdal szerint: „Nem kell hősnek lenni, ha nem muszály!”(Konc Zsuzsa). S különben is mi abban a jó, ha az egyénnek nélkülöznie kell a krisztusi békét? Semmi a világon.
Pihenünk, szabadságon vagy odahaza. Ne legyen ez semmittevés. Krisztus Urunktól azt tanultuk, hogy imádságban hálát adott az Atyának a megtett jóért. Jó lenne nekünk is így cselekedni. Dávid a 22. zsoltárban azért hálás, mert Istenre tekint, aki jó Pásztor. Odaügyel mindenre, de szabadságunkat tiszteli. Mi döntünk saját sorsunk felől. Ő kegyelmével támogat, s ezért fontos, hogy hálás lelkületre neveljük magunkat, mert ennek tanúságtevő ereje van. Ámen

Koncsag László a csíksomlyói Mária Rádió Stúdió műsorigazgatója

A tulajdonra ráfigyel az ember. Gondját viseli, örül neki, mert tudja milyen áron szerezte. Ennek a viszonyulásnak az az érdekessége, hogy bár szereti birtokolni tulajdonát az egyén, de megőrizni nem képes. Helyettünk Isten viseli gondját, annak amink van, mert arra a sok veszélyre, aminek ki van téve a tulajdonunk, nem vagyunk képesek vigyázni. Istennek mindenre kiterjedő figyelme szükséges azért, hogy mindazt, amit birtokolunk tudjuk földi és örök boldogságunkra használni.
Istené minden, ami létezik. S mégis ami igazán szeme fénye az a halhatatlan lélekkel bíró ember. Nem véletlen, hogy bizalmát leginkább mi bírjuk. Kár, hogy nem tudatosítjuk ezt többször. Így sokszor nem szolgálunk rá erre a ragaszkodásra. Ezért kell a prófétai szó, az isteni ige, mely a szívnek békét, örömet, megnyugvást képes adni, ha valakinél hitet talál. Isten hívta mindig a szócsöveit, ahogy Ámoszt is, s ezért ő képes dacolni a Bétel hivatalos papjának Amacjának nemtetszésével. A királyi szentély lelki vezetőjének indulatát azért képes elviselni mivel Istenre épít. Ő hívta meg, s így volt alkalma megtapasztalni, hogy feladatának elvégzéséhez Ő adott erőt.
Szent Pál az efezusiakhoz írt levelében a meghívásért ujjong, ami az örök üdvösségre vonatkozik. Ugyanis Fiában kiválasztott bennünket örök barátságára. Isten fogadott fiaivá tett, s ezért életünkkel dicsérnünk kell Őt. Ezért szeretetből szolgálatot vár el tőlünk. Ott ahol élünk, azzal amit teszünk Istent kell megdicsőítenünk, akaratának megtételével. Képes vagyok-e rá, hogy nap, mint nap felindítsam magamban a bizalmat, amiért szeretetével körül vesz, és ami által örök jutalomra akar elvezetni engem?! Az evangéliumi szakasz is a meghívásra utal, de ebből már küldetés lesz. Kettesével mennek az apostolok, Jézus küldő szavára hagyatkoznak, s mellőzik mindazt, amitől az ember biztonságot remél. Az eredmény meglepő: a kegyelem megnyitotta a kortársak szívét, s hittek Isten Igéjének. A csodajelek Isten Országának elérkeztét bizonyították: ahogy betegeket gyógyítottak, s ördögöket űztek ki az emberekből. Ma is szomjasok a lelkek az isteni tanításra. Sok a beteg, akik Istentől várnak gyógyulást. A gonosz befolyása alá is kerülnek némelyek, akik szabadulni szeretnének. Isten pedig küldöttjei által akarja ezeket a sebeket orvosolni. A kérdés: bennünk talál-e megfelelő társra, akik által célt ér, s növekszik Isten Országa a földön. VI. Pál pápa szerint „a ma embere inkább a tanukra hallgat”. Képes vagyok-e életemmel tanusítani szavaimat? Ez csak az őszinte helytállás alázatával termi meg a maga gyümölcsét. Olyan magatartás ez, amelyben a küldöttnek alapvető bizalomra kell törekednie Megbízójával szemben. Érzem-e Isten hívását? Van-e bennem készség az Isteni hívó szót meghallva követni, Érte dolgozni, munkámat, szenvedéseimet a Mária Rádió műsorait hallgatva Isten szándékára felajánlani. Mivel sokszor vétünk, rászorulunk Isten megbocsájtására. Ezért megfontolandó a 84. Zsoltár kérése: „Urunk mutasd meg nekünk irgalmas szívedet és üdvösségünket add meg nékünk!” Vagyis bocsáss meg újra és újra, engedd megtapasztalnunk jóságodat, s adj erőt egyre inkább hasonulni Hozzád, mert nem véletlen, hogy a Tieid vagyunk, s a gondunkat viseled. Ez tartja bennünk ébren a vágyat, hogy Isten látására törekedjünk, de ez csak Akaratának megtételével érhető el. Ámen

Koncsag László, a csíksomlyói kerületi stúdió műsorigazgatója.

Népünk úgy tartja, hogy Szent Péter és Pál napján megszakakad a töve a búzának, és el lehet kezdeni az aratást. Az aranyló vetés magában hordozza a megélhetésünket és a jövő vetések reményét is. Nem könnyű az aratás, rengeteg verejtékkel és fáradsággal jár, amíg a búzaszemek a mezőről a magtárakba kerülnek, hisz nagyon kell ügyelni, hogy minél kevesebb mag vesszen el.
Az Úrjézus felhívta figyelmünket, hogy kérjük az aratás Urát, küldjön munkásokat aratásába, mert az aratnivaló sok. Kétezer év történelmén keresztül, újult intezitással érvényesül a jézusi felhívás: kérjétek az aratás Urát! Az apostolfejdelmek idei ünnepén hat munkással gyarapodott az aratásban dolgozók száma, hiszen Exc. Jakubinyi György érsek úr, június 29-én, a gyulafehérvári székesegyházban 10 órakor kezdődő szentmise keretében pappá szentelte a Hittudományi Főiskola és Papnevelő Intézet négy diakónusát: a csíkmadarasi Balla Imrét, a csíkmenasági Farkas Alajost, a galócási Puskás Attilát, a felvinci Szabó Siklódi Lászlót, valamint a római Pontificium Collegium Germanicum et Hungaricum két növendékét: a zernyesti Hurgoi Jánost és az ákosfalvi László Istvánt.

A hat újonan szentelt pap első szentmiseáldozata

Örömünk teljesebb lehet, ha figyelembe vesszük, hogy az előző napon, június 28-án csütörtökön, Exc. Jakubinyi György érsek, 10 órakor a székesegyházban kezdődő szentmise keretében diakónussá szentelte a borszéki Bajkó Norbertet, a ditrói Csíki Szabolcsot, a székelyudvarhelyi Elekes Szabolcsot, a petrillai Ilyés Imrét, a borzonti Kovács Istvánt és Puvák Antal P. Marian ferences testvért.

A hat új diakónus

Ők már döntöttek. Istennek hála, vállalták az aratás fáradságos és egyben magasztos feladatát, nekünk viszont melléjük kell állnunk, segítenünk kell őket, imádkoznunk kell értük, szeretnünk kell őket! Adja Isten, hogy jó és szent pásztoraink legyenek!

cSm