„Drága gyermekek! Imádkozzatok, imádkozzatok, csak imádkozzatok mindaddig, míg szívetek meg nem nyílik a hitre, mint a virág a napsugár melegére.
Ez a kegyelem ideje, amelyet Isten ad nektek jelenlétem által, de ti távol vagytok szívemtől, ezért személyes megtérésre és családi imára hívlak benneteket.
A Szentírás mindig buzdítás legyen számotokra. Mindnyájatokat megáldalak édesanyai áldásommal. Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra.”

Istentől megáldott ünnepnapra ébredtünk 2013. április 20-án, mely napon a Gyulafehérvári Főegyházmegye Családpasztorációs Szolgálata hálát adva az elmúlt 10 év kegyelmeiért, kisebb-nagyobb családokkal ünnepelt közösen.
A címben szereplő mottóval meghirdetett rendezvény közel 600 résztvevője meghitt családias hangulatot teremtett a székelyudvarhelyi Rákóczi Centerben, aminek részesei lehettek a Mária Rádiót hallgatva azok is, akik személyesen nem lehettek velünk. Istennek hála, hogy e lélekemelő jubileumi ünnepségen velünk volt Nm. és Ft. Bíró László, a Magyar Katolikus Püpöki Kar családreferens püspöke, valamint Nm. és Ft. Tamás József, a Gyulafehérvári Főegyházmegye segédpüspöke. Látva a több helységből érkező paptestvérek, családtagok, szerzetesek sugárzó arcát, hallgatva a fülnek is kellemes gyermekzsivajt, éreztem, hogy egy mennyei lakoma részesei vagyunk, Isten előtt mindnyájan egyformán kedvesek, lélekben megújultak. Napközben a székelyudvarhelyi Hálaluja ifjúsági zenekar kíséretében dicsőítettük az Urat, és az ünnepi záró szentmise kegyelmeiben részesülve, hitben növekedve és megerősödve vittük magunkkal útravalóként: „A hit kegyelem. A család áldás. A gyermek jövő.”
Ezúttal is felelevenedett bennem, amikor hajdan szüleimmel és 8 testvéremmel ünnepeltünk. Hasonlóan írható le, csak létszámban van eltérés. Adja Isten, hogy a Családpasztorációs Szolgálat még sok ilyen alkalommal buzdítsa a családokat az értékfelismerésben, -közvetítésben, és hogy bátran tegyenek tanúságot a földi mennyországról a hit-remény-szeretet jegyében!

Balázs Erzsébet Emese

Sándor olyan srác volt, aki tényleg meg tudott őrjíteni. Mindig jókedvű volt és mindig tudott valami pozitívat mondani.
Ha valaki megkérdezte, hogy van, azt válaszolta:
- "Ha jobban lennék, kettő lenne belőlem."
Született optimista volt. Ha valamelyik ismerősének rossz napja volt, Sándor azt mondta neki, hogy a helyzet pozitív oldalát kell néznie.
Annyira kíváncsivá tett a természete, hogy egy nap odamentem hozzá és azt mondtam:
- "Ezt egyszerűen nem értem. Nem gondolkozhatsz mindig pozitívan. Hogy csinálod ezt?" Sándor azt válaszolta:
- "Ha reggel felkelek, azt mondom magamnak: Két lehetőséged van. Választhatsz, hogy jó- vagy rosszkedvű akarsz-e lenni. Minden alkalommal, ha történik valami, magam választhatok, hogy elszenvedője legyek a helyzetnek, vagy tanuljak belőle. Minden alkalommal, ha odajön valaki hozzám, hogy panaszkodjon, elfogadhatom a panaszkodását, vagy felhívhatom a figyelmét az élet szépségeire. Én a pozitív oldalt választottam." - "Jó, rendben, de ez nem olyan egyszerű." szóltam közbe. - "De, egyszerű. - mondta Sándor - az élet csupa választási lehetőségből áll. Te döntöd el, hogyan reagálsz a különböző helyzetekben. Választhatsz, hogy az emberek hogyan befolyásolják a hangulatod. A mottóm: te döntöd el, hogy hogyan éled az életed." Elgondolkoztam Sándor szavain. Rövid idővel később elhagytam a vagon gyárat, hogy önálló legyek. Szem elől tévesztettük egymást, de gyakran gondoltam rá, ha úgy döntöttem, hogy élek. Néhány évvel később megtudtam, hogy Sándor súlyos balesetet szenvedett. Leesett egy kb. 18 méter magas toronyról. 18 órás műtét és sok hetes intenzív ápolás után Sándort elbocsátották a kórházból fémtámaszokkal a hátában. Mikor meglátogattam, megkérdeztem, hogy érzi magát. Azt válaszolta:
- "Ha jobban lennék, kettő lenne belőlem. Szeretnéd látni a sebemet?" Lemondtam róla, de megkérdeztem, hogy mi játszódott le benne a baleset pillanatában. - "Nos, az első, ami átsuhant az agyamon az volt, hogy a lányom - aki pár hét múlva jön világra - jól van-e? Mikor pedig a földön feküdtem, emlékeztem, hogy két lehetőségem van: választhattam, hogy élek vagy meghalok." - "Féltél? Elvesztetted az emlékezeted?" akartam tudni. Sándor folytatta:
- "Az ápolók valóban jó munkát végeztek. Végig azt mondogatták, hogy jól vagyok. De mikor begurítottak a sürgősségire, láttam az orvosok és nővérek arckifejezését, ami azt jelentette: Halott ember. És tudtam, hogy át kell vennem az irányítást." - "Mit csináltál?" - kérdeztem tőle. - "Nos, mikor egy felvételis nővérke hangosan megkérdezte, hogy allergiás vagyok-e valamire, igennel válaszoltam. Az orvosok és nővérek csöndben várták a válaszom." Mély levegőt véve visszaordítottam:
- "A gravitációra! Mialatt az egész csapat nevetett, elmagyaráztam nekik: az életet választottam. Tehát úgy operáltak meg, mint ha élő lennék és nem halott."
Sándor a tehetséges orvosoknak köszönhetően maradt életben, de csodálni való hozzáállásának is. Tőle tanultam meg, hogy mindennap lehetőségünk van választani, teljes életet élni. Hozzáállás kérdése minden. Ezért ne aggódj amiatt, mi lesz holnap. Mindennap van elég, ami miatt aggódhatsz. És a ma az a holnap, ami miatt tegnap aggódtál.

"Drága gyermekek! Arra hívlak benneteket, hogy lélekben legyetek egyek Fiammal. Hívlak titeket, hogy az imádság és a szentmise által, amikor Fiam különös módon egyesül veletek, próbáljatok meg olyanná lenni, mint Ő; ti is legyetek készek úgy, ahogyan Ő mindig Isten akaratát teljesíteni, nem pedig a sajátotok beteljesülését keresni. Mert gyermekeim, Isten akaratából vagytok, léteztek, Isten akarata nélkül semmik vagytok. Édesanyaként azt kérem tőletek, hogy életetekkel beszéljetek Isten dicsőségéről, mert ily módon az Ő akarata szerint önmagatokat is megdicsőítitek. Minden felebarátotok iránt tanúsítsatok alázatot és szeretetet. Ezen alázat és szeretet által Fiam megmentett benneteket és megnyitotta számotokra a Mennyei Atyához vezető utat. Kérlek benneteket, nyissatok utat a Mennyei Atya felé mindazok számára, akik még nem ismerték meg és nem nyitották meg szívüket az Ő szeretetére. Életetekkel nyissatok utat mindazok számára, akik még tévelyegnek az igazság keresésében. Gyermekeim, olyan apostolaim legyetek, akik nem éltek hiába! Ne felejtsétek el, hogy majd a Mennyei Atya elé kell állnotok és számot kell adnotok önmagatokról. Legyetek készen! Újra figyelmeztetlek benneteket, imádkozzatok azokért, akiket Fiam meghívott, akiknek megáldotta a kezét,   és akiket nektek ajándékozott. Imádkozzatok, imádkozzatok, imádkozzatok pásztoraitokért. Köszönöm nektek."

„Testvérek, ne panaszkodjatok egymásra…” (Jak 5,9)

Hogy jobban megérthessük az e havi igét, figyelembe kell vennünk, hogy milyen körülmények hatására született. Azokban a közösségekben, amelyekhez Jakab apostol a levelét intézte, több nehézség adódott: botrányok, társadalmi megkülönböztetés, a vagyon önző kezelése, a munkások kizsákmányolása, inkább a szavakra, mint a tettekre épülő hit stb. Mindez neheztelést és ellentétet váltott ki közöttük, és elégedetlenséget szült az egész közösségben.
„Testvérek, ne panaszkodjatok egymásra…”
Tehát már az apostolok idejében is észre lehetett venni azt, amit ma is látunk közösségeinkben: hitünket élve gyakran nem azok a legnagyobb nehézségek, amelyek kívülről, azaz a világból érkeznek, hanem azok, amelyek belülről származnak, bizonyos helyzetekből és a testvérek viselkedéséből, amikor nem a keresztény ideál szerint élnek. Ez pedig rossz közérzetet, bizalmatlanságot és csüggedést eredményez.
„Testvérek, ne panaszkodjatok egymásra…”
Ezek a súlyos vagy kevésbé súlyos ellentmondások és következetlenségek abból fakadnak, hogy nem mindig világos a hitünk, és még nagyon tökéletlen bennünk a szeretet az Isten és a felebarát iránt. A keresztény első reakciója mégsem lehet türelmetlenség vagy könyörtelen ítélet, hanem csak az, amit Jézus tanít. Ő türelmes várakozást, megértést és irgalmat kér, ami segíti kifejlődni a belénk vetett jó magját, ahogy ezt a konkolyról szóló példabeszédében is magyarázza. (Mt 13,24-30.36-43)
„Testvérek, ne panaszkodjatok egymásra…”
Hogyan éljük tehát e hónap igéjét? Ugyanis a keresztény élet egyik súlyos problémáját tárja fel előttünk. Mi is különböző közösségekhez tartozunk (családhoz, plébániához, egyesülethez, munkahelyi közösséghez, civil szervezethez), sok mindent tapasztalunk, ami szerintünk nem helyes: az emberek temperamentuma, látásmódja, cselekvésmódja, következetlensége, ami fájdalommal tölt el és visszautasítást vállt ki belőlünk.
Íme, mindez alkalom lehet arra, hogy jól éljük a hónap igéjét. Ahelyett, hogy zúgolódnánk vagy ítélkeznénk – ahogy kísértésünk támadhat rá –, türelmesnek és megértőnek kell maradnunk, és csak ezt követően igazíthatjuk ki egymást, amennyire lehetséges. Azzal pedig mindenképp a kereszténységről teszünk tanúságot, ha az esetleges szeretetlenségre és az odaadás hiányára a mi nagyobb szeretetünkkel és odaadásunkkal válaszolunk.

Chiara Lubich
(Forrás: fokolare.hu)

Túrmezei Erzsébet: Feltámadt!

Egy édes titkom van nekem.
Fénnyel betölti életem,
mosolyra nyitja számat:
a Megváltó feltámadt!

Nem, nem maradt a sír ölén.
Ujjongok az örömtől én,
hisz nem vagyok már árva.
Nincs többé sírba zárva.

Velem van nappal, éjjelen.
Mindig velem, mindig velem.
Az úton Ő vezérel
oltalmazó kezével.

Virágok, illatozzatok!
Húsvéti, tiszta fény ragyog
elűzve minden árnyat:
a Megváltó feltámadt!