A Mária Rádió területi stúdiója egyéves a S.I.S.-ben

sisfoto

2012. november 26-án, Csodásérmű Boldogasszony ünnepén egy nagyon fontos esemény házigazdája volt a gyulafehérvári Megtestesült Bölcsességről elnevezett Hittudományi Főiskola. Ezen a napon ünnepeltük meg szemináriumunkban a Mária Rádió területi stúdiójának egyéves fennálását. E nemes eseményen megtiszteltek jelenlétükkel több erdélyi Mária Rádió stúdió műsorszerkesztői és technikusai is.
Az ünneplést a legszentebb áldozat bemutatásával indítottuk, amelyen részt vettek a meghívott vendéget, az intézetünk több oktató tanára, a kispapok és a kisszeminárium tanulói is. A szentmise után teológiánk tanárai élő műsorban vallottak a média fontosságáról az egyház életében majd mindezek után meghívott vendégeink kerekasztal-megbeszélés során beszéltek nekünk a rádiós élményeikről, tapasztalataikról, ezen kívül számos hasznos rádiózási tanáccsal látták el az önkéntes kispapságot. Az ünnepség befejező része a vacsora volt. Istenünk, kérünk áraszd ki a Mária Rádió dolgozóira és önkénteseire segítő kegyelmedet, hogy a Mária Rádió azt a célt tudja szolgálni, amelyre hívatott.


Illyes Imre

Medjugorje, 2012. október 25.

Maria

"Drága gyermekek! Ma arra hívlak benneteket, hogy imádkozzatok a szándékaimra. Újítsátok meg a böjtöt és az imát, mert a sátán ravasz és sok szívet bűnre és kárhozatra csábít. Gyermekeim, én a szentségre hívlak titeket és arra, hogy kegyelemben éljetek. Imádjátok Fiamat, hogy Ö betöltsön benneteket békéjével és szeretetével, amelyre vágyakoztok. Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra."