Adományozási lehetőség a Mária Rádió fenntartására


Sokak számára már minden bizonnyal ismeretes, hogy a Mária Rádió csupán önkéntes adományokból tartja fenn magát, rábízván létét, sorsát teljesen a gondviselő Istenre. A Szűzanya találmánya és nagy ajándéka a mai világ embere számára ez a rádió, mely Jézus Krisztus örömhírét szeretné eljuttatni minden emberi szívhez, hogy életünk legyen és az bőségben legyen.


Ezért fordulok most nagy szeretettel minden jószándékú emberhez, de főleg a Mária Rádiót hallgatókhoz, hogy támogassák anyagi javaikkal Isten eme csodálatos művét. Ily módon lesznek Isten üdvözítő művének munkatársai és támogatói, a gondviselő Isten csodálatos eszközei abban a missziós munkában, mely a legértékesebbnek számít az egész földkerekségen. Jézus Krisztus mondotta: "Ha csak egy pohár vizet is ad valaki felebarátjának Isten szeretetéért, nagy lesz az ő jutalma". Istent nem lehet nagylelkűségben felülmúlni, Ő bőségesen megfizet minden egyes jócselekedetért, mely örök értékeket támogat. Itt a lehetőség, hogy evilági javakkal mennyei kincseket szerezhessünk magunk és mások számára. Előre is megköszönjük nagylelkű támogatásaikat, melyeket a következő módon juttathatnak el hozzánk:



1. Banki átutalás esetén használja a következő számlaszámot:
Banca Transilvania Oradea:
RO 40 BTRL 0050 1205 7226 3200 RON
RO 43 BTRL 0050 4205 7226 32XX EURO (külföldről is)


2. Adományát postai úton is elküldheti (mandat postal). Kérjük, használják a cégek számára nyomtatott utalványokat, ahol a címzettnek (Dest.) tüntessék fel a rádiónk számlaszámát és címét, a következő módon:
Dest:
Banca Transilvania: RO 40 BTRL 0050 1205 7226 3200
CIF: 18090057
Asociatia Mária Rádió Erdély
Str. Bârsei Nr.18
Loc: Oradea Cod: 410423
Jud: Bihor


3. Legyen Önnek is Mária Rádió Támogatói tagsági könyve! Ezzel a módszerrel, havonta megszabott összeggel ( 5, 10, 50 lejjel) segítheti a Mária Rádiót. Kérje felvételét a támogató tagok sorába a megadott kérvénnyel. Amennyiben ezt a támogatási lehetőséget választotta, kérjük, küldje el a kitöltött kérvényt akár e-mailben, akár postai úton a Mária Rádió címére.


4. Ajánlja fel Ön is személyi jövedelemadója 2%-át a Mária Rádió javára.
A szükséges adatok:
Asociatia Mária Rádió Erdély
Cif: 18090057
Cont: Banca Transilvania: RO 40 BTRL 0050 1205 7226 3200
Külföldről erre az euro alapú számlaszámra küldhetik el adományaikat:
Banca Transilvania Romania: RO 43 BTRL 0050 4205 7226 32XX

A Mária Rádió adataival kitöltött formanyomtatványt letöltheti innen.

Figyelem! Megszünt a Teledon! Kérjük, NE hívja ezentúl az ismert 0900900070-es adományszámot, mert NEM támogatja ezáltal a Mária Rádiót!

Minden bizonnyal más támogatási lehetőségek is vannak, hiszen a szeretet találékony. Ha valaki támogatni szeretné a Mária Rádiót, megtalálja a számára legmegfelelőbb módot.

Köszönetet mondunk az eddigi támogatásokért és megelőlegezzük köszönetünket azok számára, akik ezután fognak támogatni bennünket. Imáinkban megemlékezünk minden egyes támogatónkról. Ezentúl, minden hónap utolsó csütörtökjén a Mária Rádió támogatóiért mutatjuk be a szentmisét a nagyváradi stúdió kápolnájában, amelyet élő adásban közvetítünk.

Köszönetet mondunk mindazoknak, akik imáikkal kísérik munkánkat, vagy akár szenvedéseiket, tiszta szívvel megélt napjaikat ajánlják fel az Úrnak értünk. Köszönetet mondunk minden külső és belső munkatársunknak, akik műsorszerkesztésben vagy bármilyen más módon segítik a Mária Rádiót. Ne feledjék, a legértékesebb befektetés ezen a világon, ha ISTEN ügyét támogatjuk, mert annak értéke megmarad az ÖRÖK ÉLETRE!