ÖNKÉNTESSÉG
Téged is hív a Mária Rádió!


Időről időre szükségünk van találkozni és az önkéntestársunk tekintetéből, mosolyából, öleléséből ránk ragyogó Isten kegyelméből feltőltődni.
Február 18.-án, szombaton délután a Székelyudvarhely-i stúdió külső és belső munkatársaival adhattunk hálát szentmise keretében összetartozásunkért, közös munkánkért, megvalósúlt és tervezett álmainkért. Több mint negyvenen jöttek el Udvarhelyszék különböző településeiről, s remélve, hogy ha lelkesítő élményt jelentett a találkozás, a következő alkalomra is visszatérnek, április 21.-én, akár másodmagukkal...

Udvarhely_s


Csíksomlyón szinte már hagyomány a kéthavi találkozás, ám mégsem monoton, megszokott, kiszürkült. Február 19.-én, vasárnap több mint ötvenen tölthettük együtt délutánunkat, régi és új arcok társaságában. Ebben az igazi családi körben eltöltött idő minden pillanata erőt, áldást adott az előttünk álló napokhoz, legalábbis addig, amíg április 22.-én ismét találkozhatunk majd.

Somlyo_s

Köszönetet szeretnénk mondani Urbán Erik testvérnek, aki a Szűzanya lábainál bíztató szavaival segített bennünket, valamint Puskás Attila diakónusnak, aki az általa jól ismert Szombatfalvára kicsit hazaérve, mégis vendégként hírdette, hogy nem szabad abba hagynunk a ránk bízott feladat teljesítését. Egy héttel később pedig már itt, Nagyváradon dobbanhatott együtt a szívünk azokkal a kispapokkal, akiknek hangját és lényük szépségét a rádióműsorokon keresztül kegyelemként fogadhatunk. Így Attila mellett (jobbról balra) Csíki Szabolcs, Tódor Attila, Istvánfi Szilárd, Szabó Siklódi László, Mihály András, Obermájer Ervin, Fülöp Zsombor, Antal Zoltán, Fábián Róbert Donát és Farkas Zsombor voltak a nagyváradi stúdió vendégei. Minden Mária Rádió hallgató nevében köszönjük, hogy vannak nekünk, s kérjük a Jóistent, tegye teljessé mindazt a jót, amit elkezdett bennük!


Kispapok_s


Végül a Nagyböjti időben, olvassuk nyitott szívvel ezt a kis történetet, elmélkedvén arról, mit is jelent igazán, szívből adni.

Egy indián bölcs asszony, amikor a hegyekben utazgatott, egy folyóban talált egy különösen értékes követ. Másnap találkozott egy másik utazóval, aki éhes volt, így hát a bölcs indián asszony kinyitotta a csomagját és megosztotta ennivalóját a vándorral. Az éhes utas meglátta a drágakövet az indián asszonynál, és kérte őt, adja neki. A nő habozás nélkül neki adta a követ.
A vándor örvendezve jó szerencséjén tovább állt, hiszen tudta: a drágakő olyan értékes, hogy élete hátralevő részében nem kell többé szükséget szenvednie. Ám néhány nappal később a vándor visszatért az asszonyhoz, és visszaadta neki a követ.
„Gondolkoztam...” – szólalt meg. „Jól tudom, milyen értékes ez a kő, de visszaadom abban a reményben, hogy adhatsz nekem valamit, ami még ennél is értékesebb. Add nekem azt a valamit magadból, ami képessé tett arra, hogy nekem add a követ.”

Szeretettel,
Serbán Mária



Érted van, és a Szűzanya Rád bízta fennmaradását!


A Mária Rádió önkéntesek munkájára épül. Ez egy meghívás, hogy dolgozzunk Isten országáért. Rádiónk léte meghívás arra, hogy adottságaitok, talentumaitok és életetek bemutatásával, önkéntes szolgálatotokkal tegyetek tanúságot arról, hogy Krisztus él.

Szükségünk van olyan emberekre, akik a Szűzanya rádiójának kezei és lábai lennének, hírnökök, akik az Evangéliumot elviszik az elesett embereknek a kórházakba, felkeresik a betegeket, látogatják a börtönöket, mert mi nem juthatunk el mindenhova.

Olyan lelkes önkénteseket keresünk, akik tartják velünk a kapcsolatot a plébániákról, közösségekből, segítenek a szervező munkában, segítenek közvetíteni a szentmiséket, népszerűsítik a Mária Rádiót és új hallgatókat ösztönöznek, hogy hallgassák Rádiónkat.

Szükségünk van bátor támogatókra, akik hajlandók áldozni idejükből, és Rádiónk szolgálatáért imádkoznak, műsorokat készítenek, támogatókat keresnek szállítási vagy más költségeink fedezésére.

A szeretet és az Isten iránti buzgóság találékony, ezért szívesen fogadunk a Rádiónkat segítő olyan ajánlatokat is, amelyeket a felsorolt lehetőségeken kívül meg tudnátok valósítani a Mária Rádió javára.

Ha önkéntes szeretnél lenni, jelentkezz az Elérhetőségeink-nél megadott telefonszámok egyikén, vagy írj e-mailt a mariaradio@mariaradio.ro címre. Számítunk rád!