A mai evangéliumban Jézus megrója a zsidókat, hogy csak földi, látható, érzékelhető táplálékot és a jóllakást keresik, és nem értik, hogy a csodáknak van értelmük. Ez a téves magatartás, amelyet Jézus itt bírál, végig megmarad a hallgatóságban, és végül is Jézus elvetéséhez vezet.
„ Ne olyan eledelért fáradozzatok, amely megromlik, hanem olyanért, amely megmarad az örök életre. Ezt az emberfia adja nektek – őt ugyanis az Atya igazolta.”
Ebben a kis részben, amint az egész kafarnaumi beszédben öt téma található meg: 1) Az Atya, 2)Maga Jézus, 3) Az Atya és Jézus által adott étel, 4) Az, amit az embereknek tenniük kell, hogy ebben az ételben részesedjenek, 5) Ennek az ételnek a hatása. Itt az öt téma: 1) Az Atya igazolja, vagyis elküldte, csodatevő hatalommal felruházta és végül is feltámasztja Fiát, 2) Jézus, az Emberfia, akit az Atya igazol és aki ételt fog adni, 3) A maradandó étel, amely örökké tartó életet táplál, 4) Tevékenykedni kell, de nem azért, hogy teljesítményeink legyenek, hanem azért, hogy valamit Jézustól kapjunk, 5) A Jézus adta étel eredménye: az örök élet.
A zsidók azt kérdezik, hogy milyen tetteket tegyenek , hogy azok Istennek kedves tettek legyenek. Jézus felelete: „Istennek az tetszik, ha hisztek abban, akit küldött.”
(Nemeshegyi Péter: Az Eucharisztia c. könyve alapján).
Timár Sándor P. Asztrik ofm.
a Mária Rádió műsorigazgatója