„Szűz Mária, Világ királynője ünneplésére gyűltünk össze rádióstúdiónk harmadik születésnapján.” Ezekkel a szavakkal köszöntötte Puskás Attila újmisés pap a székelyudvarhelyi és környékbeli ünneplőket, valamint az Erdélyi Mária Rádió hallgatóit augusztus 22-én, a székelyudvarhelyi területi stúdió fennállásának harmadik évfordulóján.
Az ünnepi szentmise a hála jegyében zajlott.
„Nagy-nagy hála Istennek, és a Boldogságos Szűz Máriának, hogy kezünkbe adta ezt a szép értéket, amelyet hivatásszerűen és küldetésszerűen tovább kell adnunk azoknak, akik szomjazzák és éhezik Istent!”- mondta a szentmise szónoka.
Az ünnep házigazdája, László Attila plébános, köszöntőjében hangsúlyozta a Mária Rádió működésének egyik alapfeltételét: „… nem magunktól, nem magunkért vagyunk! S hogy szólni merünk, az is azért van, mert nap mint nap érezzük, kézen fogottak vagyunk! Biztosan tart Édesanyánk! Szabad kezünket ma újra testvérként ajánljuk, testvért keresve!” Majd így folytatta: „Negyedik esztendőnk kezdetén, új erőt kérve, mondjunk hálát az Élet szolgálatáért!”
Puskás Attila, aki maga is belekóstolt a területi stúdió tevékenységébe, amikor kispapként szolgált a székelyudvarhely- szombatfalvi közösségben, arra buzdította szentbeszédében mindazokat, akik számára napi létszükségletté vált a Mária Rádió hallgatása és támogatása, hogy buzgón imádkozzanak a kegyelemért, „hogy minél szorosabban kötődjünk Megváltónk Édesanyjához, Mennybe felvett Édesanyánkhoz, a Világ királynőjéhez!”