A Szentírás beszámol arról, hogy ha egy ember, vagy egy közösség nagy bajban van, akkor teljes erejébõl az Úrhoz kell kiáltania. Így kiáltott Istenhez az ellenségtõl szorongatott nép, a babiloni fogságban sínylõdõ közösség, és így kiáltott Krisztushoz a vak Bartimeus is (vö. Bír 3,9; 1Kir 8,48-51; Mk 10,47). Isten ezt a mélybõl feltörõ kiáltást meghallgatja.
Nemzetünk, és az egész nyugati kultúrkör sok szempontból belsõ válságot él át. Sokakban eluralkodott az elkeseredés, a reménytelenség. Sok embernek nincsenek eszményei, amelyekért õszintén tudna lelkesedni. Sok embert kísért a belsõ üresség, sivatag érzése (vö. XVI. Benedek pápa: Ubicumque semper).
A Czestochowa-i pálos szerzetesek a kommunista diktatúra legkeményebb éveiben elindítottak egy esti imádságot, amelyet 'Apel'-nek (szólítás-nak, sorakozó-nak) neveztek. Az imádság szólt egészen konkrétan Wyszyñski bíborosért, de az egész népért is. Az ima a hitet és az összetartozást kifejezõ énekekbõl, egy szentírási részbõl és annak magyarázatából, egy tized rózsafüzérbõl, és egy záró áldásból állt. Az imádság egyre terjedt, a rendszerváltozás után pedig a televízió is közvetíteni kezdte. Sok családi otthonban esténként a TV segítségével bekapcsolódva a Czestochowa-i Apel imádságba, az egész család együtt szólítja az Istent.
A magyar népnek is elemi szüksége lenne arra, hogy Istenhez kiáltson. A Mária Rádió ezért minden este kilenc órától közös imádságot indít anyaországi és határon túli Mária-kegyhelyekrõl.
A közös ima jeleként, aki teheti, egy mécsest tegyen ki az ablakába, kifejezve ezzel, hogy abban az otthonban Krisztus, a Világ Világossága jelen van.
A magyar nyelvû Mária Rádiók közös mûsora minden nap 21.00-kor kezdõdik.
Az imdáságról szóróanyagot a követketkezõ címen lehet letölteni: http://www.mariaradio.hu/kialtas